Az EM egy fermentált mikroorganizmusokat, gyógynövénykivonatokat tartalmazó, aromatikus, étvágynövelő kiegészítő takarmány, amelyet számos országban nagy sikerrel alkalmaznak a takarmányozásban. Hatására állataink immunrendszere erősödik, bélrendszerük mikrobiális egyensúlya helyreáll, javul az étvágyuk, nyugodtabbá válnak és a stressz tűrő képességük jelentősen megnövekszik.
Az EM mikrobiológiai készítmény alkotórészei - az állatok környezetébe kijuttatva - átalakítják azok életterét, a kórokozó mikroorganizmusok kiszorításával egészségesebbé teszik az állatok környezetét, pozitív irányba befolyásolják az élettani folyamatokat.
Az EM készítmény a biotermesztésben előállított, megerjesztett gyógynövények – mint a kömény, cickafark, ánizs, édeskömény, nyírfalevél, aranyvessző, rozmaring, borsmenta, hibiszkuszgyökér, eperlevél -, valamint a természetben szabadon fellelhető mikroorganizmusok elegyéből áll össze.
Az irányított erjedés során keletkező biológiailag aktív anyagok az állatok anyagcseréjére gyakorolt kedvező hatásuk révén, hozzájárulnak az állatok és környezetük egyensúlyához. A fermentáció során képződő baktériumok és esszenciális anyagok (aminosavak, vitaminok, provitaminok) az állat bélrendszerébe jutva, fokozzák a szervezet természetes védekező mechanizmusát. Ezek a keletkező anyagok jelentős antioxidáns hatással rendelkeznek, s ezáltal hozzájárulnak az állat egészségének megtartásához.
Az EM felhasználási lehetőségei

Az EM kiválóan alkalmas szarvasmarha telepeken az ólak és a takarmány kezelésére.
Használatával megvalósul:
- a magasabb tejhozam,
- az egészséges lábvégek,
- a nagyobb súlygyarapodás,
- a kellemetlen szagok megszűnése,
- a gyenge szagintenzitású, magas tápértékű trágya,
- az egészséges, nyugodt állatok,
- a csökkenő stressz hatás,
- az alacsonyabb gyógyszerszükséglet
- az ízletesebb, jobb minőségű hús.
- a tej beltartalmi értéke, zsírsav és fehérje tekintetében növekszik
A sikeres kezelések egyik alapfeltétele a megfelelő technikai háttér biztosítása. Természetesen a védőruhák használata is kötelező. A nagyobb alapterületű ólak kezeléséhez legalkalmasabb nagyteljesítményű, benzinmotoros háti permetezőgép, természetesen az üzemanyagról sem feledkezzünk meg.
Kisebb zárt ólak és épületek kezelésére legalkalmasabbak az elektromos hideg ködképző berendezések. Párásító és ködképző berendezések megléte esetén ezekkel is kijuttatható a készítmény.
Az ólak és a takarmány kezeléséhez 1:1 arányban vízzel kevert EM oldatot használunk. Mélyalmos istállóknál, ahol kb. havonta cserélik ki teljesen az almot, és naponta felülalmoznak, az első két héten 2-2 alkalommal, a következő két héten egy-egy alkalommal végezzük a kezelést. Növekvő almos, valamint napi kitrágyázású istállóknál érdemes legalább heti két alkalommal permetezni. Egy kb. 1000 m2-es istálló egyszeri kezelésére 20 liter EM és 20 liter víz keverékére van szükség. Nagyon fontos az itatóvályúk és a trágyatér permetezése is. A kezeléseket célszerű a fejés idejére időzíteni, amikor a felülalmozást is végzik.
Ha van párásító berendezés érdemes rászerelni egy gyógyszeradagoló berendezést, melynek segítségével szintén kijuttatható az adott területre az EM oldat. Párásításkor és itató vízbe adagolva 1:1000 arányú EM - víz keveréket kell alkalmazni.
Párásítóval való kijuttatással megoldható az adott terület folyamatos oltása valamint jótékony szerepet játszhat a lábvégbetegségek megelőzésében.
A takarmányba való bekeverés történhet egyszerű permetezéssel vagy a takarmánykeverő-kiadagoló kocsiba is adagolható. Naponta szarvasmarhánként ½ dl EM oldatot kell a takarmányba keverni.
A szarvasmarhák takarmányozásának fontos eleme a szilázs. Az EM-el történő beoltás hatására gyorsabb és biztonságosabb erjedés következik be és megszűnik a toxikus melléktermékek keletkezésének veszélye.
A szilázsban felszaporodott, vagy takarmány kiegészítőként Bokashi formájában adagolt EM hatására minőségében javul az állatok belében, gyomrában élő baktériumflóra, ami kedvezően befolyásolja a tejhozamot, súlygyarapodást és az állatok egészségét.
Az EM-el történő istállókezelés következtében a trágya bomlása átalakul erjedéssé, aminek következtében a káros gázok és a kellemetlen szag fejlődése drasztikusan csökken és a melléktermékként keletkező trágya tápanyagtartalma növekszik.
Lábvégkezelés
1l EM-et adjunk a lábfürdető medencébe 20 marhánként. Az első hónapban a lábfürdetőben lévő folyadékot, naponta cseréljük, később minden második napon.
A trágya és a hígtrágya kezelése
1-2 l/m3 EM oldatot jutassunk ki az trágyára (az összetevők arányától függően), a legjobb azonban heti 1 alkalommal a szennyvízelvezetőn át, ill. egyenesen a trágyára adagolni. Javasolt lúgos-szilikátos kőliszt hozzáadása, lehetőleg nagy felületen elosztva. Ennek adagolása: 3 kg/m3.
EM a takarmányozásban
Fejősteheneknél:
Adagolási mennyiség:
0,2% EM szárazanyag felvételre számítva (abrak, széna, silótakarmány stb.); Ez kb. 50 ml/ tehén/ nap mennyiségnek felel meg.
Az EM antioxidáns tartalmának köszönhetően a bekevert TMR takarmány nem indul bomlásnak.
Stresszhelyzetben
Kiegészítve a fenti adagolást 0,5 kg/ tehén/ nap mennyiségű EM Bokashi-t szórjunk a takarmányra.
Borjaknál, növendékállatoknál
Adagolási mennyiség:
0,2% EM szárazanyag felvételre számítva (abrak, széna, silótakarmány stb.);
- 1.hónapban: 10 ml/ borjú/ nap,
- 3 hónapos korig: 20 ml/nap/borjú, 200 kg-os korig 30ml/nap/növendék, utána 50 ml/nap/növendék állat.
Stresszhelyzetben
Kiegészítve a fenti adagolást 0,15 kg/borjú/nap EM Bokashi-t szórjunk a takarmányra.
Kiegészítve a fenti adagolást 0,3 kg/növendék/ nap EM Bokashi-t szórjunk a takarmányra.
Hízóállatoknál
Adagolási mennyiség:
0,45% EM szárazanyag felvételre számítva (abrak, széna, silótakarmány stb.); 45ml/ bika/ nap.
Stresszhelyzetben
Kiegészítve a fenti adagolást 0,3 kg/ bika/ nap mennyiségű EM Bokashi-t szórjunk a takarmányra.
Sertés tenyésztés

Az EM használatának előnyei a sertéstenyésztésben:
- a kellemetlen szagok megszűnése,
- gyenge szagintenzitású, magas tápértékű trágya képződik,
- gyorsabb súlynövekedés
- egészségesebb állatok,
- stresszhatás csökken,
- kevesebb gyógyszerre van szükség,
- ízletesebb, jobb minőségű hús
A sertéstartás állandó problémája az erős szagú ürülék. A felszabaduló ammónia nem csak az állati, hanem az emberi légutakat is terheli, károsítja. Az EM megfelelő alkalmazásával a szaghatás jelentősen redukálható, a gázok okozta stresszhelyzet megszűnik és a légutak terhelése csökken. Ezen kívül hasznos melléktermékként gyenge szagintenzitású, magas tápanyagtartalmú trágyát, illetve hígtrágyát kapunk.
A tápanyagok jobb felhasználása gyorsabb tömegnövekedést eredményez. Az EM anti oxidatív és betegségelnyomó hatása révén kiválthatja a féregtelenítőket és az antibiotikumokat, a rájuk jellemző stressz hatás okozása nélkül.
Alkalmazás:
Az ólak előkészítése:
A szaghatás csökkentése céljából magasnyomású tisztítóval és 1 l/10m2 1:4 hígítású (0,2liter EM + 0,8liter víz) EM oldattal alaposan tisztítsuk ki az ólakat, ügyelve, hogy az egész területet lefedjük – a szellőzőnyílásokat és a tető repedéseit sem kihagyva.
Ködképzés az ólakban:
1. hónapban: összesen 3-4 alkalommal hetente, (legkedvezőbb az időkapcsolóval irányított, rögzített párásító szelepek használatával) később: heti 1-2 alkalommal juttassunk ki az ólakba az alábbi keveréket:
Meleg évszakokban: 1 liter / 10m2 mennyiségű, 1:4 arányú EM- oldatot (0,2 liter EM +0, 8 liter víz) kijuttatása szükséges.
Hideg évszakokban: 1 liter / 10m2 mennyiségű, 1:9 arányú EM- oldatot (0,1 liter EM + 0,9 liter víz) kijuttatása szükséges.
Hűtőpanel esetében: 1:1000 arányban ( 1 liter EM, 1000 liter vízhez) kell alkalmazni.
A trágya és a hígtrágya kezelése:
1-2 l/m3 EM oldatot jutassunk ki az anyagra (az összetevők arányától függően), a legjobb azonban heti 1 alkalommal a szennyvízelvezetőn át, ill. egyenesen a trágyára adagolni. Javasolt lúgos-szilikátos kőliszt hozzáadása, lehetőleg nagy felületen elosztva. Ennek adagolása: 3 kg/m3.
Az EM, valamint az EM Bokashi használata a sertéstakarmányozásban
Tenyészkocáknál
Adagolási mennyiség:
Száraztakarmány
1-3. hónapban: 7-10 l EM /t mennyiséget keverjünk a takarmányba,
később: 5-7 l EM /t adagra csökkentsük a mennyiséget
Az EM antioxidáns hatásának köszönhetően a ledarált gabona stabil marad.
Folyékony takarmány
1-3. hónapban: 2-3 l EM/t mennyiséget keverjünk a folyékony takarmányba
később: 1-2 l EM /t mennyiségre csökkentsük az adalékot.
Serkentő takarmányozás: 1000 literenként 2 l EM hozzáadásával előállítható a folyékony takarmány.
Stresszhelyzetben
A fenti adagolást kiegészítve az ellés előtt 5 nappal és az ellés után 12 nappal még 1/8 l EM/ koca / etetés, az EM Bokashi-t a tetejére szórva kb. ¼ kg/ állat / nap.
Malacoknál
Adagolási mennyiség:
Száraztakarmányba keverve
7-10 l EM / t mennyiséget keverjünk a takarmányba, az adagolás végén 5-7 l EM / t-ra csökkentsük az adagot.
Folyékony takarmányba keverve
2-3 l EM-et keverjünk a folyékony takarmányba, a fázis végén 1-2 l EM / t mennyiségre csökkentsük az adagot.
Stresszhelyzetben
A fenti adagolást kiegészítve az ellés után közvetlenül kb. 2 ml EM-et szájon keresztül,majd a vasadagolás során kb. 3 ml-t adagoljunk szájon át az állatoknak.
A elválasztási időszakban 10% EM Bokashi-t keverjünk a táphoz, melyet minden nap frissen készítsük el.
Hízóknál
Adagolási mennyiség:
Folyékony takarmányba keverve
2-3 l EM-et keverjünk a folyékony takarmányba, végül 1-2 l EM /t mennyiségre csökkentsük az adagot.
Száraztakarmányba keverve
7-10 l EM /t mennyiséget keverjünk a takarmányba, majd, a fázis végén 5-7 l EM /t-ra csökkentsük az adagot.
Stresszhelyzetben
Kiegészítve a fenti adagolást: folyékony takarmánynál 5 l EM-et, ill. száraztakarmánynál 2-3% EM Bokashi-t adjunk hozzá.
Felhasználás
A tápanyagban való tökéletes elosztás érdekében az EM keverjük össze egy kevés búzakorpával.
Baromfitartás

Az EM alkalmazási formái a baromfitartásban:
- Istállókezelés: permetezéssel, párásító berendezéssel
- Ivóvízbe történő juttatás
- Takarmányba való adagolás
A legöbb pozitív hatást a különböző használati formák együttesen adják, azonban egy-egy módon való kezelés is kedvező változásokat hoz.
Az EM alkalmazásának előnyei a baromfitartásban:
Istállókezelés:
- 50 % ammóniaszint csökkenés (állatot és embert irritáló szint alá)
- az állatartó telep és trágya gázkibocsátásának, a szaghatások látványos csökkentése
- legyek drasztikus visszaszorulása
- folyamatos mikroflóra kontrol (sokkal hatékonyabb egy jótékony mikroflóra fenntartása, mint egy kedvezőtlen kipusztítása)
- Kiváló minőségű, kontrollált fermentációjú istállótrágya
Ivóvízkezelés:
A vízvezeték, itatórendszer
- optimális mikróbiális állapotának fenntartása
- dugulást okozó kedvezőtlen biofilm és vízkőlerakódás gátlása
- magas antioxidáns aktivitás következtében antikorrozív hatás
- algásodás megszüntetése
Ivóvízkezelés és ólkezelés együttesen:
- kedvező bélfóra kialakítása + antioxidánsok következtében
- kedvezőbb súlygyarapodás és takarmányértékesítés
- jobb ellenállóképesség
- magasabb (különösen hő-) stressz tűrőképesség
- emésztési problémák visszaszorulása
- az állati termékek magasabb antioxidáns kapacitása miatti jobb eltarthatóság
- kevesebb vágóhídi kobzási veszteség
EM a káros gázok ártalmatlanítására
Az EM egyik leglátványosabb hatása a szerves anyagok bomlások során gyakran felszabaduló gázok eliminálása.
Az egyik domináns gáz, az ammónia, számos területen okoz kárt a baromfitermelésben. Az elsősorban a lebomló húgysavból felszabaduló gáz irritálja az állatok és a gondozók légutait, ami a folyamatos stressz mellett csökkenő termelési mutatókkal nagy fogékonyságot jelent a különböző (fertőző) betegségekkel szemben.
EM oltóanyaggal négy úton beavatkozva csökkenthetjük a káros gázok képződését:
- Ivóvízbe adagolással
- Takarmányadalékként
Takarmány fermentációja (takarmány egy része beoltva és anaerob módon megerjesztve 5-10 nap alatt) és 1-5 %-os arányban történő etetése. Ha a takarmány erjesztése nem megoldható, akkor a takarmányra permetezzük az oltóanyagot 1:100 hígításban.
- Istállómosással, permetezéssel
Permetezés az ól berendezéseire, padozatára, falakra és az alomra (általában elegendő hetente egyszer), ködképzőbe, vizes hűtőpanel vizébe
- Trágyakezeléssel
Az EM oltóanyag segíti a kiegyensúlyozott bél mikroflóra kialakulását. Növeli a N hasznosítás hatékonyságát. A képződött ürülék már azonnal hajlamos kedvező irányú erjedésre. Ez a képződött trágya szempontjából igen nagy jelentőségű, mert a trágyát erjesztő baktériumok népesítik be a rothasztó vagy éppen patogén mikróbák helyett. Nagy előny az is, hogy a mosásban alkalmazott EM egyben a trágyaoltásban is szerepet kaphat. A fotoszintetizáló baktériumok az
EM keverékéből képesek a hidrogént szeparálni ammóniából, kénhidrogénből és a szénhidrogénekből, valamint cukrot szintetizálnak. A tejsavbaktériumok többek között ezekből a szénhidrogénekből tejsavat állítanak elő, ami a patogén mikróbákat öli meg. Az élesztőgombák alkoholt és különböző szerves savakat állítanak elő, melyekből észterek képződnek.
Ammónia az egyik fő komponense az istállóban képződő kellemetlen szagoknak. Vizsgálatok szerint csupán az ivóvízben alkalmazott EM 42 %-kal csökkenti az istállóban mérhető ammónia koncentrációt. Az EM-el erjesztett takarmány 54 %-kal csökkenti ezt az értéket, míg a két kezelés együttesen 70 %-kal csökkenti az ammónia szintet.
Japán vizsgálatok szerint a baromfitrágya ammónia tartalma 256 ppm, míg 1 %-nyi EM-mel erjesztett takarmány adagolása mellett képződő trágyában 36 ppm volt mérhető.
Tojóházakban az EM dezodoráló hatására (ivóvíz, takarmány és permetezés formájában) 4 ppm ammónia volt mérhető.
Az EM ilyen hatásait kommunális szemétkezelésben is tapasztalták és alkalmazzák.
Betegségmegelőzés a baromfitermelésben:
A baromfifélék tartása az egyik legkoncentráltabb állattenyésztési ágazat. Általában több tíz- vagy százezer állat együttes tartása nagy kockázatokat jelent a fertőző betegségek tekintetében. Ezért a megelőzésnek fokozott szerepe van.
A megelőzés legfontosabb elemei:
- Környezeti tényezők optimális alakítása (légmozgás, szellőztetés, hőmérséklet és páratartalom)
- Vakcinázás (légzőszervi betegségek közül több jól kontrollálható vakcinázással)
- Épületek, technológiai elemek fertőtlenítése (patogénmentes környezet)
- Alomkezelés (alom állapotának a romlása patogén mikróbák felhalmozódásához vezethet)
EM a betegségmegelőzésben:
EM alkalmazásával az istállómosásban egy év alatt el lehet jutni oda, hogy antibiotikumok és fertőtlenítőszereket el lehetett hagyni egy 150.000 létszámú tojóállományban szinte az összes vakcinázással együtt (Kitazato Environmental Science Center, 1994).
A fertőtlenítőszerek általában olyan fenol vagy formaldehid alapú vegyszerek, amelyek veszélyesek az ember egészségére is. Ezeket akkor alkalmazhatják, amikor az ól üres, ezzel szemben az EM a betelepített ólakban is használható.
Egy Texasban vizsgált brojlertelepen (500 ezer éves darabszám) EM technológiára váltottak és a falak, mennyezet és az alom permetezesével egy termelési ciklus után már lecsökkent a mortalitás 6.4 %-ról 2.9 %-ra.
Az alom kezelésével az ammóniaszint csökkentése mellett a patogének számára elérhető tápanyagok feldolgozásával az EM mikróbái kiszorítják a kedvezőtlen mikroorganizmusokat. Egyedül az ammóniaszint csökkentésével is javítható az egészségi állapot és a teljesítmény (Carlile, 1984, Moore et al. 1996).
Az ivóvízzel és takarmánnyal adagolt EM kedvezően befolyásolja a tápcsatorna mikróbiális összetételét, amely egyébként kedvező körülményeket nyújtana a patogének számára (Larbier and Leclercq, 1994).
Anjum és munkatársai (1996) nagyobb burzát és tímusz indexet figyeltek meg EM-et fogyasztó brojlercsirkékben. Ez a két szerv az alapvető komponense a humorális és sejtes immunitásnak. A baromfipestis vakcinával szemben 6.5-ször nagyobb ellenanyagtitert figyeltek meg EM-et ivóvízben fogyasztó állományokban, 3.85-ször magasabbat takarmányban fogyasztóknál. Ugyanakkor a kezelt állatok magasabb élősúlyát mérték úgy, hogy a vágási kitermelés is jobb lett.
EM a patogénekkel szemben:
Baromfitermékeket gyakran vádolják a humán szalmonellózis és más betegségek terjesztésével (Stern 1994). Ezek közül a leggyakoribb kórokozó a Salmonella enteritidis (Sainsbury, 1992).
Edens és munkatársai (1997) szerint a tejsavbaktériumok megtelepedése a bélcsatornában mefigyelhetően gátolja az olyan patogén fajok felszaporodását, mint a Salmonella, Enterococci és
E. coli. A tejsavbaktériumok több bakteriális növekedésgátló anyagot termelnek, mint pl. a reuterin. Ez az anyag egy széles spektrumú antimikrobiális hatással rendelkezik különböző baktériumokkal, gombákkal és egysejtűekkel szemben.
Az EM válogatott mikróbái között a tejsavbaktériumok dominálnak (Higa és Parr, 1994), ami antimikróbiális hatását magyarázza.
A patogénekkel szembeni EM hatást támasztják alá a kommunális hulladékkezelésben megfigyelt jelenségek. A japán Naha városában végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a szennyvíz E. coli számát töredékére (majdnem tizedére) csökkentette az EM.
Higa (1995) megfigyelései szerint Gushigawa (Okinawa) városában az E. coli szintje a kimutathatóság alá csökkent a kezdeti 8500/ml sűrűségről. A kezelést EM-nek ezredrésznyi bekeverésével érték el a szennyvízben.
Az EM teljesítményfokozó hatása a baromfitenyésztésben:
Az EM kezelés következtében egészségesebbé váló környezet lehet a fő oka a teljesítmény növekedésének. A vizsgált texasi brojler farmon az EM-mel kezelt ólakban az állatok élősúlya magasabb volt és kevesebb méreten aluli állat került ki (King 1998).
Másik kedvező hatás lehet a teljesítményre a kedvező bél mikroflóra kialakítása. A madarak bélcsatornája kb. 40 mikroorganizmus fajnak ad otthont, fajonként 3-4 változattal. A mikroflóra jelentős hatással bír az emésztési folyamatokra. A bakteriális enzimek segítik a fehérjék, lipidek, szénhidrátok emésztését, ugyanakkor a baktériumok gyakran szintetizálnak vitaminokat, amelyek szintén a gazdaszervezetet táplálják (Larbier és Leclercq, 1994). Yongzhen és Weijong (1994) szerint az EM javítja az állatok N hasznosítását. A 45 napos nevelési periódus alatt 2004g élősúly volt mérhető az EM-et ivóvízben fogyasztó brojlereknél, 1978g a kezelt takarmányt fogyasztóknál, 2022g a mindkét úton kezelteknél és 1690g a kontoll csoportnál (1994-es adatok).
Azt is megfigyelték, hogy az EM-mel erjesztett takarmány aminósav koncentrációja 28 %-kal növekedett, ami arra utal, hogy az EM javított a takarmány minőségén.
Egy másik vizsgálatban két év alatt a takarmányértékesítés és az élősúly javulását figyelték meg az ivóvízben és istállókezelt brojlereknél (Kitazato Environmental Science Center, 1994).
Kétéves megfigyelés a tojóállományokban azt mutatta, hogy a tojás minősége javult az EM fermentált takarmányt 1%-ban fogyasztó tojóknál. A tojássúly, héjszilárdság, héjvastagság, albumin magasság, Haugh mérőszám és sárgája szín jobb értékeket mutatott (Kitazato Environmental Science Center, 1994), a kezelt állomány trágyája pedig igen keresett komposztot szolgáltatott.
A rostbontó baktériumok által termelt xylanáz enzim energiát szolgáltató anyagokká bontja le az egyébként emészthetetlen takarmány alkotórészek – rostok, lignin emésztése által.
Trágyakezelés EM-mel:
Az EM alkalmazás további pozitív hatása a keletkező trágya minőségében jelentkezik. A baromfitrágya nagyon jó forrása a talajok tápanyagainak visszapótlásának. Hussein és munkatársai (1994) azt figyelték meg, hogy az EM kezelt trágya N tartalma növekszik a komposztálás folyamán, ami egyébként gyorsabban lezajlott a kezeletlen trágyához képest.
A baromfitrágya önmagában vagy egyéb mezőgazdasági hulladékkal, termékkel (pillangósok, pelyva, fűrészpor, kukoricaliszt, korpa, stb.) keverve is sikeresen komposztálható.
Alkalmazási receptúrák
Alom és istállókezelés:
Egy 100m2-es istálló anyagigénye: 2 l EM / kezelés. (Mérettől függően arányos mennyiség kezelésenként.)
Végrehajtása:
Az EM és víz 1:1 arányú keverékét permetezzük az alomra, technológiai elemekre, falazatra, mennyezetre, súlypontozva a problémás területekre (etetők, itatók környéke). A kezelés elvégethető bármilyen permetképző eszközzel (háti, motoros, ködképző, stb.) a párásító berendezésen keresztül kijuttatva, vagy a hűtőpanel vizébe keverve.
Gyakorisága:
1. héten heti három alkalommal
2. héten két alkalommal
3-4. héten heti egy alkalommal
5.héten heti két alkalommal
Ködképző (hideg) vagy háti permetező esetében:
2 liter EM és 2 liter víz keverékének kijuttatása 100m2-re, alkalmanként.
Vízfüggönyös hűtőpanel esetében.
1 liter EM adagolása 1000 liter vízhez.
EM adagolás ivóvízbe:
Általában 1 liter EM adagolása szükséges 1000 liter ivóvízhez. A tenyésztő ólakban javasolt az EM kerámia alkalmazása. A kerámiát egy üres szűrőházba beletéve, a vízszűrő és a gyógyszeradagoló közé kell beépíteni.
1-5. nap: 3 liter EM 1000 liter ivóvízhez
6-25.nap: 1 liter EM 1000 liter ivóvízhez
26-35.nap: 2 liter EM 1000 liter ivóvízhez
36.naptól: 3 liter EM 1000 liter ivóvízhez
EM adagolás takarmányba
Porított táp:
- 7 l EM / t arányban legalább 3 hónapon keresztül, majd végül 5-7 l EM / t mennyiségre csökkentés
- 1-3% EM Bokashi-t keverjünk a tápanyaghoz
Darabos takarmány:
A pelletek 40ºC-ra való lehűtése után, 1-3% EM Bokashi-t keverjünk hozzá. Az EM antioxidáns hatásának köszönhetően a ledarált gabona stabil marad.
Megjegyzések:
Az anyag a kezelést végrehajtójára és az állatra veszélyt nem jelent. Az állatra és takarmányára rákerülhet az anyag, sőt, a takarmányba és ivóvízbe adagolása javítja hatását.